2. fejezet

Emlékek a múltból II.

A tizenévesekből álló színes társaság jókedvűen baktatott kifelé a moziból. Külső szemlélő számára talán kicsit furcsának tűnhetett, hogy mit keres egy tizenhárom éves kislány egyedül, tíz vele nagyjából egykorú fiúval. Eleinte még a srácok is zömével furcsának találták a lány jelenlétét, ám idővel megszokták, és jó barátjukká fogadták Camilát.

– Amúgy vélemény? Szerintem tök jó volt a film – lelkesedett a szőke hajú Marco a többieknek.

– Szerintem meg szörnyű volt – lombozta le egyből barátját Sergio.

– Ezzel egyetértek – kotyogott bele a legidősebb Iker, aki valójában már nem is focizott a csapatban, hiszen a Real Madrid játékosa volt, de az ilyen közös találkozókra mindig meghívást kapott. – Esküszöm, soha többet nem engedem, hogy te válassz filmet. – Marco utolsó mentsvárként pillantott Camilára.

– Ne nézz így. Én lány vagyok, és én is utáltam – vigyorgott a lány. – Osztom a többiek véleményét, borzasztó volt. – nevetgélve haladtak a lemenő nap fényében Madrid utcáin. Camila feltűnően közel ballagott a nála egy évvel idősebb Fernandóhoz. A kislány legjobb barátjának is szemet szúrt a jelenség, de csak mosolyogva ingatta a fejét. Ő maga is tudta, hogy a két gyerek között már most több van barátságnál, de nem zavarta, sőt, örült, ha két barátja boldog.

A szőke fiú egészen Camiláék kapujáig velük tartott, ahol kicsit esetlenül megölelte a lányt, majd kezet fogott Ikerrel, és vigyorogva elsietett. Mikor hallótávolságon kívül ért Iker felkuncogott, mire Camilától csak egy szúrós pillantást kapott, és egy ütést a karjába, mire csak még jobban felnevetett.

Camila beletörődően felsóhajtott, majd a fiú felé fordult.

– Bejössz? – kérdezte, de a fiú megrázta a fejét.

– Megígértem Unainak, hogy focizok vele, ha hazaértem. – Unai Iker tízéves öccse volt, aki ugyanúgy imádta a focit, akárcsak bátyja és a szomszédjuk. – Lejössz te is? – hívta a lányt

– Hogyne mennék! – vigyorodott el. Gyakran előfordult, hogy a Casillas család hátsókertjében fociztak, ők hárman, néha Fernandóval kiegészülve. – Csak előbb átöltözöm, mert így azért mégse – mutatott végig a rajta levő farmerszoknyán, fehér ujjatlanon, és papucson.

– Rendben. Tíz perc?

– Tíz perc – bólintott a lány, és elindult befelé.

– Cam! – szólt utána a fiú, a barnahajú lány pedig hátrafordult. – Ne csöngess, gyere be nyugodtan. – a kislány bólintott, és már szaladt is fel a bejárati ajtóhoz. Benyitott, majd egy hangos „Szia apa!” kiáltás kíséretében felviharzott a szobájába. A papucsot már az ajtóban lerúgta magáról, majd lehámozta a szoknyát és a felsőt is, és a szekrényéhez lépve magára húzott egy fekete Adidas mezalsót, és csak Iker kedvéért egy Figo nevével ellátott Barca-mezt. Zoknit vett, majd lábára rántotta a pipával díszített fekete focicipőt, és kirobogott a szobából. Útja az apja emeleten lévő dolgozószobájához vezetett.

– Lemegyek Ikerékhez focizni. Tízpercen belül vagyok? – fordult a kislány kicsit lihegve apja felé. A focipályán képes volt bármennyit futni, de ezt a gyors átöltözést, nem tartotta a maga műfajának.

– Bőven – válaszolta az apja mosolyogva. – Még egy pohár limonádé is belefér. Hűtőajtó, második polc, jobbra. – felelte lánya fel nem tett kérdésére. Cami pedig csak vigyorogva bólintott, és lesietett a konyhába. Megitta a hűsítő üdítőt, és már szaladt is át a legjobb barátjához.

Átfutott a Casillas család házán, beköszönve közben Mariának és Josénak, kiment a hátsó ajtón, ahol a két fiú már várta.

– Nyolc perc tizenhárom másodperc. Rekord – vigyorgott rá a fiú. Ez egy megszokottá vált verseny volt náluk. Ikernek szent meggyőződése volt, hogy egy lány képtelen hamar elkészülni, és ezzel cukkolta Camilát, egészen addig, amíg a kislány meg nem unta, és azt nem mondta, hogy fogadjanak, hogy tíz percen belül kész lesz. Azóta bevett szokás, hogy tíz percen belülre szorítják a tollászkodást – persze ez egyikőjük esetében sem vonatkozik edzés utánra.

– Pedig egy limonádé is benne volt – kúszott mosoly a barnahajú lány arcára. – Na, de akkor játszunk? Egy-egy ellen, és Iker véd. – mindkét Casillas rábólintott, úgyhogy elkezdtek játszani. Camila kezdett, ezúttal ő volt a soros. Vezetgette a labdát, cselezett, ám az utolsó pillanatban Unai szerelni tudta, sőt a labdát is megtartotta, majd kapura lőtte. A labda elzúgott a meglepődött Iker mellett, így Unai szerezte meg a vezetést.

Jó másfél órát játszottak, mikor már mindhárman elfáradtak – bár inkább csak Camila és Unai -, és a célként kitűzött tizenhat gól is megszületett – nyolc-nyolc arányú elosztásban –, leültek és elterültek a fűben. A fiúk szülei a hátsó ajtóban szemlélték a gyerekeket, és ingatták a fejüket. Amióta csak Cami megszületett, azt gondolták, hogy ő és Iker egy nap majd egy párt fognak alkotni, és most mégis, a lány szíve Nando felé húz. Persze ők nem tudhatták azt, hogy ha választás elé kerülne, mindenképpen a közte és Iker között lévő baráti kötelék mellett döntene. Mert már így, tizenhárom évesen is azt vallotta, hogy míg az ember életében a pasik jönnek-mennek, addig a barátok állandóak, és örökre nyomot hagynak.

*

Ajánlott zene: A fine Frenzy - Almost lover

– Mi történt Cam? – kérdezte a lánytól, aki nem felelt, csak átölelte legjobb barátját, és arcát Iker vállába temetve sírni kezdett. A fiú jelentette számára a megnyugvás szigetét, menedéket minden baj elől. Végső mentsvárként kapaszkodott Ikerbe, aki nyugtatóan simogatta a hátát. Tudta, hogy baj van, mert amióta ismeri a lányt, egy kezén meg tudta számolni, hányszor látta sírni. Egészen konkrétan háromszor. Először, mikor elveszítették a csapattal a korosztályos megyei döntőt. Az akkor nyolcéves lány magát hibáztatta, amiért kihagyott egy tizenegyest. Amint hazaértek, Ikerék hátsókertjében adott hangot bánatának. Még aznap éjjel megfogadta, hogy többet ilyen miatt nem fog sírni. Nem ad lehetőséget magának arra, hogy ilyen helyzetbe kerüljön, mert mindig százhúsz százalékosan a játékra fog koncentrálni, és mindent meg fog tenni a csapata győzelme érdekében.– Iker! – kiáltott keresztül a tizennégy és fél éves Camila az iskola folyosóján, ahogy megpillantotta legjobb barátját. Egyből átverekedte magát a szünet miatt összeverődött tömegen. A fiú hátrafordult és bevárta a barnahajú lányt. Rögtön észrevette, hogy valami baj van, úgyhogy megfogta a lány kezét és csendesebb helyre vezette. A gimnázium tetejére vezetett egy hátsó lépcső. Egy Rácsos ajtó illetve egy "Belépni tilos" feliratú tábla mutatta, hogy az út itt véget ért, ám a rácsos ajtót soha nem zárták, így a kapus egy laza mozdulattal belökte, majd a sík tatőre vezette barátnőjét. 

A második és a harmadik alkalom igen közel állt egymáshoz. Az egyik az volt, amikor tizenkét éves korában az apukája egyik délután faarccal ballagott át az Ikeréknél tanyázó lányához, hogy bejelentse az édesanyának balesete volt Barcelonában, és a kórházban nem tudták megmenteni. Camila egész éjjel Ikeréknél volt. Késő éjjelig zokogott, míg végül sikerült álomba sírnia magát. Szerette az édesanyját, majdhogynem mindennél jobban, annak ellenére, hogy csak kevés időt tudtak eltölteni együtt, olyankor is többnyire veszekedtek. A nő ugyanis Barcelonában dolgozott, egy divatcég fejeként, és múló szeszélyként tekintett lánya futball-imádatára. Álma volt, hogy egyszer a helyét, majd Camila töltse be, persze a lány ez ellen foggal-körömmel tiltakozott. Mégis, szerette az anyját, hiába vitatkoztak folyton.

A harmadik alkalom értelem szerűen Monica Sánchez temetésén volt, és a lánynak ekkor is Iker nyújtott támaszt – és persze az édesapja.

– Mit csinált Fernando? – törte meg Iker a meghitten köréjük ülő csendet. A fiú nevének említésére Cam még intenzívebben kezdett zokogni. Iker így biztossá vált benne, hogy a probléma forrása Nando lesz.

Pár perc után végre sikerült megszólalni a lánynak.

– Megcsalt. – Nem gondolta, hogy lenne értelme kertelni. – Cassie-vel. Láttam őket smárolni, az aulában. Miért? Miért jó neki az, hogy fájdalmat okoz nekem? Szerettem, miket beszélek, még mindig szeretem. De az önbecsülésem a szívemmel együtt darabokban. Annyira tudtam, hogy ez lesz, már akkor, mikor járni kezdtünk. Vakon bíztam benne, és ez hiba volt.

– Kicsi lány. – Iker elsimított egy barna tincset a lány arcából, és a mellkasára húzta a fejét. – Te is tudod, hogy Cassie minden srácra rámászik. És azt is, hogy Fert nagyon régóta meg akarja környékezni. Honnan tudod, hogy Fernando visszacsókolt?

– A csaj seggén volt a keze – a lány szinte visított, és újból sírni kezdett. Úristen. Ugyanolyan hisztis liba lettem, mint Cassie. Próbálta visszafojtani a sírást, és megfogadni, hogy ilyenért többet nem akad ki ennyire.

Iker szorosabban ölelte magához a lányt. A szíve megszakadt, hogy így kell látni a legjobb barátját. Képes lett volna egy kiskanál vízben megfojtani Fernandót. Ő is tudta, hogy Camila mennyire szereti, és ragaszkodik hozzá. És mégis képes volt ezt tenni, de… Nem ilyennek ismerte Nandót. Nem olyannak, aki szándékosan bánt valakit. Beszélni fog vele.

– Cami. Tudom, hogy nehéz, meg hogy mondani könnyű, de próbálj vele beszélni. Nem ma. Nem is holnap, de beszéljetek. A kedvemért. – a lány először tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát, és lassan bólintott, és még közelebb bújt a fiúhoz.

Lépteket hallottak a lépcső felől, és nem sokkal később meg is jelent a tetején az igazgatóhelyettes.

– Casillas! Égen-földön magát kerestem. Jöjjön gyorsan, Hiddink telefonált, utaznia kell a csapattal. – Iker csak megforgatta a szemét, majd a lánnyal együtt feltápászkodott a tetőről, és magához ölelte Camilát.

– Megleszel? – nézett bele a lány őzbarna szemeibe, ahol most nyoma sem volt a megszokott csillogásnak. Camila aprót bólintott, Iker pedig elmosolyodott, megszorította a lány kezét, majd puszit nyomott a homlokára, és odafordult a már szinte toporzékoló igazgatóhelyetteshez. – Indulhatunk. – még a lépcsőről hátrafordult, egy utolsó, biztató mosoly erejéig, majd eltűnt a fordulóban.