7. fejezet

Az álmok azért vannak...

Ajánlott zene: Lifehouse - Nobody listen

Camila reggel Iker mellkasán fekve ébredt. Közelebb vackolta magát a fiúhoz, és aludt volna tovább, de a srác kuncogása felébresztette.

– Jó reggelt, Királylány! – vigyorgott a szemeit nyitogató Camilára. – Hogy vagy?

– Megleszek – mondta Cami és mosolyt erőltetett az arcára. – Lehet egy kérésem? – pillantott fel Iker arcára. A fiú biztatóan bólintott, úgyhogy a csatárlány folytatta: – El tudnál majd jönni velem Fernandóhoz? Azt mondtam, négyre megyek a cuccaimért és Bajnokért, de nem akarok egyedül menni.

– Persze, ez természetes – bólintott mosolyogva Iker. – Tudod már, hogy hova mész? – kérdezte reggeli közben az asztalnál a fiú.

– Őszintén? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ezek után vissza Torreshez nem, és szerintem a csapatjáték sem nagyon menne az Atleticóban.

– Ameddig nem találsz ki valamit, ide jöhetsz. Hely van, és rajtam kívül maximum Unait eszi itt a fene.

– Köszönöm. Mindent. A tegnap… – kezdett volna magyarázkodásba Cami, de Iker leintette.

– Részeg voltál. Felejtsük el.

– Köszönöm. Ja, és lenne még egy kérésem, tényleg az utolsó. El tudnál dobni a városba? Vennem kéne egy új mobilt, mert Becksnek csak a kártyát sikerült kimenteni belőle, mikor falhoz csaptam – vigyorodott el először a nap folyamán a lány.

– Naná. Elmegyünk telefonért, onnan meg megyünk a cuccaidért. Rendben?

– Köszi. Amúgy neked nincsen ma edzésed? – vonta fel a szemöldökét Camila.

– De, de beteget jelentettem. Nem gondoltad, hogy itt hagylak? – tekintetében aggodalom ült, és Cami tudta, bármikor bármilyen bajával zargatná a fiút, soha nem mondaná, hogy most nem ér rá.

A tizenegykor megejtett reggeli után Camila kicsit összekapta magát, hogy aztán fél háromkor el tudjanak indulni a belvárosba. A telefonon túl vettek kutyakaját, mondván szegény kutya mégse halhat éhen, na meg a hűtőt is feltöltötték. Négy előtt néhány perccel érkeztek meg Cami és Nando egykor közös házához. Fernando kocsija nem állt az udvaron, ebből mindketten arra következtettek, hogy hál’ istennek nincs otthon. A lány gyorsan bepakolta a gardróbjából a cuccait három bőröndbe, illetve egy sporttáska is megtelt félig. A másik felébe a személyes dolgait, könyveit pakolta be. Az éjjeli szekrényen észrevett egy képet, amin egymást ölelik Fernandóval. Egy leheletnyit összerezzent, lehunyta a szemét, és egy pillanatra felrémlett előtte az a nap. Megrázta a fejét, és a még bennlévő sporttáskát a vállára akasztva maga után húzta a gurulós bőröndöt és kilépett a szobaajtón, becsukva maga után azt. A nappaliban magához hívta a német juhászt, nyakára csatolta a nyakörvet és a pórázt, majd a bejárati ajtó és a kapu kulcsát az ebédlőasztalra dobta, hogy Fernando biztos megtalálja, és hangosan bevágta maga után az ajtót, hogy kilépjen az eddigi életéből. Iker már bepakolta a kocsiba a táskáit, és összeszedte Bajnok játékait, meg cuccait is, úgyhogy Cami beült az anyósülésre, a lábához ültette a kutyát, és elindultak a fiú házához.

– Azt mondtad, nem akarsz az Atleticónál maradni. A Realhoz mindig jöhetsz, ezt remélem, tudod – nézett fel a fiú fél szemmel az útról.

– Igen. De nem akarok, és nem is fogok. Az olyan lenne, mint valami szentségtörés a saját magam irányába. Te is tudod, hogy világ életemben Barcás voltam. Hiába játszottam Madridban, a szívem oda húzott. És tudod, hogy imádlak titeket, kivétel nélkül mindannyiótokat, de képtelen lennék fehér mezben játszani.

– A Barcelonához akarsz igazolni? Hogy? – fordult most már egészen Camila felé a fiú.

– A tekintetedet fordítsd vissza az útra. Így, tökéletes. Szóval az EB-döntő után odajött hozzám Frank Rijkaard, és azt mondta, szeretné, ha a csapatában játszanék. Igazából ki is ment a fejemből, mert túl boldog voltam, és túl hamar elkezdtem inni, ahhoz, hogy megmaradjanak az ilyenek a fejemben, de most beugrott. Valahol a névjegye is megvan, ha hazaértünk, előkeresem majd.

– Felhívod? – fordult ismét Cami felé Iker.

– Mondtam már, hogy az utat nézd. Egyébként igen. Ha egyben, baleset nélkül hazaérünk és a számát is megtalálom, akkor felhívom.

– Szóval a Real legnagyobb riválisához akarsz menni?

– Ikeer – a lány hangjában érezhető fáradsággal nyújtotta el barátja nevét. – Ezt százszor megbeszéltük már, és nem szeretnék újabb vitát nyitni róla. Egyébként meg, a szurkolók szemében szerinted mennyivel lenne szebb cselekedet a városi riválishoz igazolni?

– Tudom Cami, bocsánat. Csak megérintette a szívemet, hogy ezentúl nekem fogod rugdosni a gólokat – a fiú szája sarkában huncut félmosoly bujkált.

– De hát eddig is rugdostam neked gólokat, hol itt a probléma? – vonta fel a szemöldökét Cami.

– Jó, de innentől gránátvörös-kék mezben fogod. – A fiú arcára vigyor költözött.

– Iker Casillas Fernández!

– Jó, oké, tényleg abbahagytam – mentegetőzött a fiú kezeit megemelve.

– Minden el van nézve, csak fogd két kézzel azt a nyüves kormányt! – Caminak semmi problémája nem volt az autókkal, egészen addig, amíg ő ülhetett a volánnál. Amint az anyósülésre kényszerült, kínok kínját élte át, és nehezére esett az, hogy ne kritizálja a másik minden egyes mozdulatát. – Egyébként meg, közel sem biztos, hogy gránátvörös-kék mezben fogok játszani. Még nem írtam alá a szerződést. Sőt, szerződésről szó sincs. Mindössze Rijkaard mondta azt, hogy szívesen látna, de ennyi – tette hozzá a lány, miután Iker nevetve fogta újra két kezébe a kormányt.

A kapushoz érve bevitték a lány holmiját a házba, Cam pedig a saját bejáratú vendégszobájában gondosan kipakolt mindent, majd a franciaágyra telepedett, és az időközben előtúrt névjegyet kezdte el tanulmányozni. Már annyiszor beírta a számot a készülékbe, hogy kívülről fújta, de valahogy mindig kitörölte. Mi van, ha nem gondolta komolyan? Mi van, ha csak egy poén volt az egész? Hogy ő, Camila Sánchez, a Barcelonában focizzon? Lehetetlennek tartotta. Mindig ez volt az álma, de most így, ennyire közel a hőn áhított csapathoz, elbizonytalanodott.

Fél nyolc körül halk kopogást hallott az ajtótól. Tudta, hogy Iker az, de nem válaszolt, tudta, ha akar, úgyis bejön.

– Még mindig nem hívtad fel? – kérdezte fejingatva a fiú és letelepedett Camilával szembe.

– Mi van, ha csak úgy udvariasságból futott köröket? – kérdezte alig hallhatóan a lány, még mindig a papírt fixírozva.

– Mikor teszel végre szert egy kis önbizalomra? Cami, te lettél az EB legjobbja. A bajnokcsapat csapatkapitánya vagy. Lány létedre a Primera Divisónban játszol, és hétről hétre, meccsről meccsre remekül helyt állsz. Miért esik nehezedre az agyadba vésni azt, hogy iszonyat tehetséges vagy? – Ez is egy mindig újra és újra előkerülő téma volt köztük. Camilának rendszeresen voltak kifakadásai, hogy ő nem elég tehetséges ahhoz, hogy ilyen szinten focizzon, és egyébként is, hogy gondolta, hogy majd pasik közt fog érvényesülni. Többnyire rosszabb, esetleg elvesztett meccsek után jött elő nála, de Iker – csak ő, és senki más – minden egyes alkalommal képes volt visszarángatni őt a hisztijéből.

– De… – kezdte volna a lány, de Iker félbeszakította.

– Nincs de. Beütöd azt a számot, és felhívod Rijkaardot. Most! – A lány nagyot nyelt, majd tárcsázta a tréner számát. Kicsörgött egyszer, kicsörgött kétszer, háromszor… A lány már azt hitte, soha nem veszi fel, amikor végre megszólalt a telefon másik végéről egy hang, ami akár a katalán klub edzőjéhez is tartozhatott.

– Frank Rijkaard.

– Jó estét! Elnézést a zavarásért, Camila Sánchez vagyok…

– Á! Reménykedtem benne, hogy keresni fogsz. Hallgatlak.

– Azért hívtam, amit Helsinkiben mondott. Hogy szívesen látna a csapatában…

– Nos, igen, így van. Beszéltem erről a vezetőséggel is, és ők is úgy gondolják, hogy egy próbát megérne a leigazolásod, feltéve persze, ha te is benne vagy illetve a klubod is elenged.

– Mit kell aláírni? – nevetett a lány a telefonba, jelezvén, hogy részéről rendben a dolog.

– Komolyra fordítva a szót… A vezetőség megtesz hivatalosan egy ajánlatot…

– Én pedig jelezzem a madridi fejeseknél, hogy távozni szeretnék – szakította félbe Cami a holland mondandóját.

– Pontosan. Akkor majd még beszéltünk. Fontos, hogy azt a látszatot keltsük, hogy mi nem beszéltünk, sőt nem is találkoztunk, maximum egy futó gratuláció erejéig.

– Rendben van. Nos, akkor majd meglepődök, mikor a vezetőség közli, hogy a katalánok meglehetősen csábító ajánlatot tettek értem. Persze ettől függetlenül mondom nekik, hogy menni szeretnék, magánéleti problémák miatt. Köszönöm a lehetőséget Mr. Rijkaard! Viszonthallásra!

– További kellemes estét! – Cami megvárta, míg a holland leteszi a telefont, majd ő is kinyomta a készüléket.

– Azt hiszem, az átigazolásom sínen van, mint az Oriont Expressz – vigyorgott a lány legjobb barátjára.

– Még mindig ugyanolyan bolond vagy, mint tizenkét évvel ezelőtt – ingatta a fejét mosolyogva Iker, majd egy rövid ölelésre magához húzta a lányt.

Ajánlott zene: Bruno Mars - Grenade- Boyce Avenue cover

Amíg Cami Ikerrel volt, nem voltak Fernandóra koncentrálódó gondolatai, ám amint a fiú elhagyta a szobát, tüskeként fúródtak az elméjébe. Az intő jelek, amiket észre kellett volna vennie, de a szeme elé ereszkedő rózsaszín felhő nem engedte. Valahányszor lehunyta a szemét felrémlett előtte a kép, ahogy Fernando a szőke lányt ölelve fekszik az ágyukban. Az Ő ágyukban. Nehézkesen ugyan, de sikerült elaludnia, de álmában újra előjöttek a gyötrő emlékek.

A fiú az ajkait a lányéra tapasztotta, és szenvedélyesen falta azokat, miközben a kezei már a lány meztelen testét barangolták be. A barna hajú beharapta az alsó ajkát, de egy halk nyögés így is kiszaladt a száján. A szőke barátja szemeit elködösítette a vágy. Apró csókjaival a lány szájáról áttért a nyaka, a kulcscsontja, a válla majd a melle kényeztetésére. A lány mindenét odaadta volna a fiú szeretetéért. Úgy függött tőle, mint alkoholista a piától, vagy heroinista a herointól. Valahányszor megpillantotta barátja igéző barna szemeit, a szíve hevesebben kezdet kalapálni…

Camila a saját zihálására ébredt. A rajta levő póló vizes volt az izzadságról, az arcán pedig végigfolytak a könnyei. A szíve még mindig zakatolt. A szobájához tartozó fürdőszobába vetette magát, a zuhanyban megnyitotta a hidegcsapot, és ruhástól állt be alá. A jeges víztől pillanatok alatt vacogni kezdett, de legalább visszarángatta a valóság szilárd talajára. Hátát a csempének vetve csúszott le a zuhanytálca aljába. A könnyei egybemosódtak a rázúduló vízzel. Hogy szerethetem még mindig? – tette fel magában sokadszorra is a kérdést, de csak újult erővel tört rá a zokogás.

Arra lett figyelmes, hogy valaki a karjait megragadva felhúzza a zuhanyból, és köré terít egy törölközőt. A puha textil jólesően melengette teljesen átfagyott testét, pedig eddig fel sem tűnt neki, hogy mennyire fázik. A könnyek még mindig folytak az arcán, de a hisztériás zokogás alábbhagyott. Az önmarcangolásból kisegítő megmentője magához húzta a lányt, aki készségesen simult annak ölelésébe. Arcát a fiú nyakhajlatába temette, és beszívta annak illatát. A légzése a zihálásból normalizálódni kezdett, és szépen lassan a testhőmérséklete is kezdett visszatérni. A fiú a karjába kapta, és átvitte egy másik szobába Itt lerángatta róla a vizes pólót, és egy szárazat húzott a helyébe. Cami számára minden pillanat, amit az ölelése nélkül töltött el, felért egy öngyilkossággal. Szüksége volt a biztonságérzetre, arra, hogy valaki legyen mellette.

Miután a fiú sikeresen száraz ruhába öltöztette Camit, újból köré fonta karjait, a lány pedig kisgyerek módjára csimpaszkodott a nyakába. Nem tudta, hol van és halvány sejtése sem volt arról, hogy kivel, de nem is érdekelte, egészen addig, amíg a közelében jobb volt. Amíg ott nem fájt annyira. A fiú ölelésében nyomta el az álom, ezúttal múltbéli emlékek nélkül.

*

– Vele álmodtál? – tette fel Iker másnap reggel a nyilvánvaló kérdést Camilának. A lány csak bólogatott, nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy válaszoljon. – Jobban vagy már?

– Az éjszakaihoz képest? Csak jobban lehetek – sóhajtott fel lemondóan. A reggeli szinte szó nélkül telt el, Cami csak akkor szólalt meg, amikor az üres tányérokat szedte le az asztalról, hogy a mosogatóba tegye.

– Tudod, gondolkoztam – ült fel a konyhapultra. – Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy Barcelonába igazoljak. Képtelen vagyok arra, hogy itt hagyjam apát, Lizát, Sarát, Raúlt és persze téged… És egyébként is. Kit ismerek Barcelonában? Senkit…

– Camii, nagyon szépen kérlek, ne kezd ezt el megint. Egyrészt, nagy humbug, hogy nem ismersz senkit, mert Xavival és Puyollal még jóban is vagy, nem mellesleg Lara ott játszik a női csapatban. Egyébként meg, ha senkit nem ismernél, az sem okozna különösebb problémát, mivel, ezt másodpercek alatt áthidalnád. Madrid pedig kocsival hat, vonattal három, repülővel egy óra. Szóval hol gyökeredzik a problémád valójában?

– Nem tudom – suttogta maga elé a lány a padlót fixírozva, majd még halkabban folytatta. – Talán félek. Félek belekezdeni valami ismeretlenbe. Mert mi lesz, ha valami nem úgy sül el, ahogy terveztem? Ha csak rontok az egész kialakult helyzeten? Ha az lesz ott is, mint itt volt? Ha megint összetörök, és megint fájni fog? Iker, azt se tudom, hogy ezt hogy élem túl. – Barna szemeiben aggodalom ült, és a fiútól várta a választ a kérdéseire. Megnyugtatást, hogy, minden rendben lesz. Az agya tudta, hogy ez irracionális és lehetetlen, de mégis úgy érezte, erre van szüksége. A fiú mégsem mondott semmit, csak áthidalta a köztük lévő néhány lépésnyi távolságot, és megölelte a lányt. Van, hogy a megnyugvásunkhoz magasztos szavak, és égig emelő biztatás szükséges, de néha megteszi egy egyszerű baráti ölelés is.

Cami nem figyelte, hogy Iker mikor írt a legjobb barátnőjének, csak arra eszmélt fel, hogy a konyhába bevágtató lányt Bajnok lelkes csaholással rajongja körül.

– Amikor Iker írt, jöttem, ahogy tudtam. Na, mi a gond, csajszi? – telepedett Liza a konyhaasztalra.

– Nem hiszem el. Ti képtelenek vagytok székeket használni? – ingatta nevetve a fejét Iker, és ez a Camilára ereszkedő letargiát is kicsit megtörte. Áthelyezték székhelyüket a nappaliba, és Cami felvázolta az egész helyzetet barátnője előtt, aki csendben itta a szavait.

– Tehát jó eséllyel pályázol arra, hogy berobbanj a Barcába, és valóra váltsd az álmaid. Akkor mi is a problémád? Amióta ismerlek, az az álmod, hogy a gránátvörös-kékeknél focizz – gondolom Iker, te is így látod. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy elvegye tőled a valóra váltásának a lehetőségét. Szóval kanalazd össze magad, menj el az Atletico központjába, és magyarázd el a fejeseknek, hogy dobbantani szeretnél. – A mondandója végére már vigyorgott a kapuslány, és sikerült Camibe is egy kis lelket költöztetni. Végre az ő arcára is mosoly kúszott. Halvány volt ugyan, de őszinte.

– Be tudsz segíteni kicsit? Kéne egy fuvar – mondta kiszélesedő mosollyal

– Naná. Akár vezethetsz is – vigyorgott rá Liza, majd egy gyors pacsi után megölelték egymást, Cami pedig felrohant átöltözni.