22. fejezet | 1. rész

Sziasztok!
Olyan szorgalmas volt, hogy - mivel mindenképp ki akartam küszöbölni azt a fiaskót, hogy egy hónapig nem volt semmi élet az oldalon - még múlt vasárnap kijavítottam, és átírtam ezt a részt. Jelentem, ezen az eddigiekhez képest meglepően sok változtatást eszközöltem. Cselekményileg nem, de talán egy kicsit jobban betekintést nyújt az újjáírt rész Cami lelki világába. (Amikor javítom a TT-t mindig rájövök, hogy mennyire nagyon szeretem a szereplőit, és ez olyan jó érzés :3) 
Szóval itt van a következő fejezet, és ameddig van rész (ez mondjuk már nem túl hosszú idő) megpróbálok beállni arra, hogy vasárnaponként hozom, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. :)
Jó olvasást!
puszi D.

Háború

A törökök elleni győzelem estéjén a spanyol csapat nem ment ünnepelni, ők is tisztában voltak azzal, hogy itt már csak nüanszok fognak dönteni, és borzasztó sokat számít majd a pillanatnyi forma. Épp ezért nem engedhették meg maguknak azt, hogy egy elődöntőbeli győzelem után kirúgjanak a hámból. Elég egy picit elkésett becsúszás, egy másodperccel később adott ütempassz, vagy egy centivel rövidebb vetődés, és máris megvan a baj.
A válogatott napi kétszer három órát edzett, és ezen kívül közös meccsnézésekkel színesítették a programot. Végigelemezték a németek összes mérkőzését, már kívülről fújták az összes meccset, percről percre. Rémesen sok időt töltöttek együtt, éppen ezért a döntő előtti nap már mindenkinek elege volt mindenből.
Az egész a reggelinél kezdődött, amikor Sergio kiakadt azon, hogy miért nincs valami olyan kaja, ami nem nyúltáp – akkor éppen saláta volt a menü, aminek többek szerint egész jó íze volt, és a mennyiségre sem lehetett panasz. Cami azonban már itt sejtette, hogy ennél minden csak rosszabb lesz.
A délelőtti edzésen Xavi és Cesc egymás nyakának ugrott annak apropóján, hogy az Arsenal csapatkapitánya pontatlanul passzolt a Barcelona középpályásának, aki erre minden sérelmét Cesc fejére zúdította. Ott kezdte, hogy a londoni játékos áruló, amiért otthagyta a katalán csapatot, egészen odáig elmenve, hogy Cesc egy szar, semmi játékos, aki fölöslegesen van a válogatottban. Erre persze kinyílt Fernando csipája, és rögtön Fabregas mellé állt. Szikrákat szóró barna szemekkel kijelentette Xavinak, hogy majd akkor szarozzon, hogyha megállta a helyét a Premier League-ben. És noha Cami jól ismerte a szőke csatárt, ilyen dühösnek és ingerültnek talán soha nem látta már, pedig nekik, kettejüknek is volt annak idején jó pár vitájuk. Ezúttal azonban más volt a helyzet – állapította meg Cami. Nando a saját becsületét is védte.
– A spanyol bajnokság valójában évek óta nem szól másról, mint három-négy csapat versengéséről a dobogós helyekért. Igazi kihívás nincs, a bajnoki cím sorsába igazán senki nem szólhat bele a Barcelonán és a Real Madridon kívül. De Angliában, még ha kis túlzással is, de megállja a helyét az az állítás, hogy bárki nyerhet, és bárki kieshet. – Hiába játszott Cami is a Primera Divisiónban, igazat kellett adnia a csatárnak, mert immár évek óta másról sem szóltak a szezonok, mint a Real Madrid, a Barcelona, az Atletico Madrid és a Sevilla vesszőfutásáról.
Erre természetesen már Víctor és Puyol is ugrott, és Ikert hiába próbált békíteni az elején, rájött, hogy ehhez itt már ő is kevés. Hogy technikailag az atyaúristen is kevés lenne. És innen már nem volt visszaút, Ramos és Villa is beszállt a buliba, fene se tudja, milyen apropóból, és Pepe meg Xabi is vállvetve védte a szigetországi bajnokságot.
– Emberek! Mi az Isten folyik itt? - vágtatott a díszes társasághoz Aragonés, dühtől izzó szemekkel.
– Tessék srácok, most lehet mondani a problémákat. – Cami látta Ikeren, hogy majd szétveti az ideg, ahogy végignézett a csapatán – a csapatán, amely a széthullás szélén állt. A lány óvatosan odalopózott a kapus mellé, és megszorította a kezét. Iker rákapta a pillantását, és halványan elmosolyodott, de a homlokát továbbra is átszőtték az aggodalom okozta ráncok.
– Természetesen, ilyenkor senkinek nincs mondanivalója. Xavi, most tessék hűbéres kutyának nevezni Cescet. Nando, lehet mondani a véleményed a Primera Divisiónról. Sese kezdheted sorolni, hogy milyen sorrendben vered szét a csapattársaidat. Ilyenkor miért nincsen nagy szátok? – Cami, bár meghökkent, de teljesen jogosnak tartotta Iker kitörését. – Nem érdekel, ha ölitek egymást az év 363 napján, de ne most! Ne ma, ne a döntő előtt! Nem érdekel, ha az Európa-bajnokság végével félholtra veritek egymást, de addig próbáljatok csapatként viselkedni.
– De ha egyszer Cesc nem passzol? – háborodott fel Xavi ismételten, ami olaj volt csak a tűzre. Ismét megkezdődött az ordítozás, és a fél csapat ismét a másik torkán ugrott.
– Na, most volt elég ebből! – szólt közbe Aragonés emelt hangon, dühtől izzó szemekkel. – Mindenki elmegy futni, tíz pályakört, utána pedig szeretettel várok mindenkit a konditeremben. Úgy látom rengeteg a levezetni való energiátok. – Az edző szavai nyomán az egész csapat az orra alatt morogva indult el kocogni a pálya körül. – Futásról volt szó, uraim! – kiáltott utánuk az edző, mire mindenki kicsit gyorsabb fokozatba kapcsolt. Cami is elindul, Iker mellett futva, jócskán lemaradva a csapattól.
– Nem értem őket. Ők is tudják, hogy mi múlik most ezen, akkor miért nem képesek arra, hogy normálisan dolgozzanak, anélkül, hogy kikészítenék egymást? Egészen eddig megvoltak… – motyogta a kapus.
– Épp azért. Már most elkezdik egymást hibáztatni azért, hogyha nem sikerül, legyen kire kenni – felelte Cami vállat vonva.
– De ez marhaság! Épp ezért fog elúszni az egész. Mellesleg pedig, épp az lenne a lényege, hogy együtt nyerünk, együtt veszítünk. Mindkettőről ugyanúgy tehet mindenki. – A lány teljesen egyetértett barátja szavaival, de ugyanakkor tudta, hogy a srácok fejével lehetetlenség lenne beszélni. Ebbéli véleményét Ikernek is kifejtette, aki végső soron egyetértett a gondolataival.
A konditerembe beérve aztán az egész öldöklés ott folytatódott, ahol kinn abbahagyták, bár Aragonés feddő szavára az elégedetlenkedések és vádaskodások átfordultak morgolódásokká.
– Megpróbálhatok beszélni Xavival, Cesc-kel és Carlesszal ha gondolod – ajánlotta Cami a mellette hátizmozó Ikernek.
– Nem tudom, Cami. Úgy érzem, megbuktam, mint csapatkapitány. Ennek az egésznek elkezdődnie sem szabadott volna. – A kapus láthatóan teljesen magába volt roskadva.
– Na jó, figyelj rám! Attól, mert az egész csapat meghülyült, te még nem vagy rossz csapatkapitány. És akkor sem leszel az, ha elfogadod a segítségem, olyan emberekkel szemben, akikkel együtt töltöttem az elmúlt négy év jelentős százalékát. – Cami minden igyekezetével próbálta meggyőzni barátját, mert tudta, hogy a kapusnak szüksége van a segítségére.
– Na és Cesc? – kérdezte felvont szemöldökkel Iker.
– Cesc más eset. De jól ismerem, és úgy hiszem, tudok rá hatni.
– Ez az egész... Nem is tudom. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Ilyen nem volt még velem, de ötletem sincs, hogyan oldjam meg a problémát. – Ekkor Caminak eszébe villant egy név. Valaki, akire Iker példaképként tekintett; valaki, akitől bármikor kérhetett tanácsot a kapus, mindig rendelkezésére állt.
– Raúl – mondta ki a csatárlány a bűvös nevet. – Hívd fel! Ötöljetek ki valamit edzés után – mosolyogva fordult a kapus felé, akinek mintha kicsit felderült volna az arca. Cami tudta, hogyha ötlete nem is lesz a csatárnak, legalább egy kis lelket önt Ikerbe.
– Köszi, kicsi lány. – A kapus arcán őszinte mosoly ült, ami Camila száját is felfelé görbítette.
– Na, mi a helyzet galambocskáim? – ugrott Cami hátára a röhögő Ramos.
– Galambocskáim? Ezt meg honnan szedted? Egyébként meg haragszom rád. Legalább neked lehetne egy csepp eszed, csak annyi, hogy nem ugrasz te is a többiek torkának – feddte meg a védőt a lány, összevont szemöldökkel.
– Jó rendben. Legközelebb majd lesz… – mondta vigyorogva Sergio, egy szemforgatás kíséretében.
– Ramos! Nem látom, hogy bármit is csinálnál! – kiáltott oda Aragonés. Cami már szinte megörült, hogy az edző megszabadítja őt a Ramos jelentette szenvedéseitől, de csalódnia kellett.
– Én csinálok! Tornáztatom az agyam! – Cami egy fájdalmas nyögés kíséretében megfejelte a szobabicikli kormányát. Egészen biztos volt abban, hogy nincs még egy ilyen elborult elméjű ember a világon, mint Sese.
Az edzés után a lány magához rendelte a két Barcás csapattársát, míg Iker elvonult telefonálni. Xavi és Carles is kelletlenül foglalt helyet a Cami Ikerrel és Sergióval közös szobájában helyet kapó kanapén. A két katalán valahogy úgy festett, mint akiket akasztani visznek.
– Tudtok egy értelmes indokot mondani arra, hogy miért kellett nekiugrani Cesc-nek? Itt főleg rád nézve érdeklődöm, Xavi. Bár, ha neked van valami ötleted – pillantott a lány a hátvédre –, akkor te is nyugodtan mondhatod.
– Mert sorozatosan egymás után pontatlanul passzolt! – A középpályás keresztbe fonta a mellkasa előtt a karját, és dacos tekintettel felemelte a fejét. Hát jó, ha ő így, akkor én is – futott át Cami agyán.
– Mert veled ilyen soha nem fordult még elő, igaz? És te sem voltál soha annyi idős, mint ő, igaz? Sőt, annyi idősen, mint Cesc, te már ott tartottál, ahol ő, igaz? Egy csapatot vittél a válladon, nem? – Cami alapvetően türelmes embernek tartotta magát. Sok mindent elviselt, sokáig tűrt, és maradt a helyén, de voltak dolgok, amik mellett nem tudott szó nélkül elmenni. És ide tartozott az igazságtalan, alaptalan vádaskodás is.
– Nem azt mondtam, hogy nem fordult elő. Látod Cami, kiforgatod a szavaimat! Tudom, hogy Cesc tehetséges srác. Azt is tudom, hogy jó ember. De az izgulását, meg a hibáit nem most kellene elkezdenie nyilvánosságra hozni! Egy nappal a döntő előtt, szerinted ez normális? – kérdezte Xavi, egyre emelkedő hanggal.
– Először is, velem ne ordíts. Én nem az az ember vagyok, akivel szemben lehet. – A lány hangja teljesen kimért volt, arca pedig rezzenéstelen. – Másodszor, szerinted az jó, ha a döntő előtt egy nappal egymás torkának ugrotok? Ha szétszeditek a csapategységet? Hát elárulom, kedves nagy és okos kapitány-helyettes, hogy nem.
– Úgy csinálsz, mintha csak én tehetnék róla! – Ez volt az a pont, amikor a lánynak kedve lett volna hangosan felkacagni. Na persze nem jókedvében. Xavi arcátlansága váltotta ki belőle a reakciót, hogy a kezdeti vádaskodás után támadott, most pedig a másik besározásával próbálta menteni magát.
– Mert te tehetsz róla. Szerinted, ha nem szólsz be neki, akkor lesz valami? Megsúgom, hogy semmi.
– Persze, védd csak őt! Miért van az, hogy neked mindig fontosabb mindenki más, azoknál, akik a saját csapatodba tartoznak? – Xavi harsányan kiáltott fel, és a tekintete tele volt vádaskodással és haraggal.
– Na, álljunk meg egy szóra! – emelte meg a hangját immár Camila is. – Eszednél vagy? Mit gondolsz, miért vagy itt? Hogy a bajnokságbéli rivalizálást átragaszd a válogatottra? Francokat! Azért, hogy együtt játssz az ottani ellenfeleiddel. Spanyolországért, és az összes spanyolért. És senkit nem érdekelnek a hülye hisztijeitek. Ha ezek után elbukjátok a döntőt, mert összeugrott a csapat, lesz képed hazamenni? Mert nekem a helyedben nem lenne.
– Hé, hé, hé! Elveted a sulykot! – figyelmeztette a lányt halkan Carles. Először szólalt meg a vita alatt, talán sejtette, hogy Cami valójában nem is neki szánta a mondókáját. A lány tudtam, hogy a hátvédnek igaza van, mégsem állította le magát. Nem, mert a középpályás a szavaival, a tetteivel, a cselekedeteivel, olyanokat bántott, akiért az életét is odadobta volna.
– Mekkora egy alamuszi ribanc vagy, Cam. Már értem, Vic miért dobott ki. – Xavi kinyilatkoztatása után több dolog is történt egyszerre. Először is, Cami felugrott, és hangos csattanás kíséretében megismertette a tenyerét a katalán középpályás arcával. Ezzel egy időben Iker kisétált a szobájából arcán széles mosollyal, Puyol pedig a kanapé előtt heverő dohányzóasztalra csapott az öklével.
– Mi történt? – érdeklődte a kapus, de valahogy mindenki figyelmen kívül hagyta a kérdését.
– Én megpróbáltam veled normálisan beszélni, de te képtelen voltál rá, úgyhogy addig menj el, ameddig szépen kérlek, és nem dobatlak ki innen. – Érzelemmentes hangját hallva egy pillanatra Cami is elgondolkozott, hogy mikor, mitől lett ilyen. De nem érdekelte semmi, még az sem, hogy alig néhány napja békült ki a középpályással. A lány úgy érezte, Xavi eljátszotta a bizalmát, hogy elárulta, hogy hazudott neki.
Xavi felpattant, és nagy léptekkel átszelte a szobát, feltépte az ajtót, majd hangosan bevágta maga után azt.
– Ne csapkodd azt a rohadt ajtót! – ordított utána Camila. Nem érdekelte, hogy az egész hotel hallja, mert féktelenül dühös volt. Dühös és sértett. A kanapén ülő Puyolhoz fordult. – Maradsz vagy mész?
– Paraszt volt. Nincs mentség arra, amit mondott, de ettől függetlenül a lojalitásodra tett célzásán elgondolkozhatnál. Megyek, megkeresem. – A lány mérhetetlen megvetéssel a tekintetében pillantott a göndör hajú védőre, és az ajtó felé mutatott. Puyol lassú fejingatások közepette felállt, és kisétált a szobából, ezzel nagyjából egy időben Camiban elkezdett megfogalmazódni egy gondolat. Nem igazán tartotta jó ötletnek a Barcelonába való visszamenetelt. Figyelembe véve azt, hogy gyakorlatilag az csapat komplett spanyol részlege fújt rá, nem hitt benne túlzottan, hogy jó hangulat lehetne az öltözőben, vagy ami még fontosabb, sikeres csapatjáték a pályán. Nem, ameddig Vic ellenem uszít mindenkit – mondta ki magában a probléma gyökerét jelentő gondolatot.
– Ha jól sejtem, a beszélgetés nem úgy sikerült, ahogy tervezted - szólt Iker közelebb sétálva a barnahajúhoz.
– Kérlek Iker, csak te ne bánts! – szólt Cami elfúló hangon. Az előbbi magabiztossága és ridegsége sehol sem volt már.
– Hogy bántanálak Kicsi Cami? – lépett elé Iker, kisimítva egy tincset a csatárlány bánatos arcából.
– Nem értem. Azt hittem, hogy barátok vagyunk, hogy szeretnek, úgy ahogy vagyok. De így kellett megtudnom, hogy az, amit én barátságnak gondoltam, nekik semmit nem jelentett. És ez fáj. Itt benn. Az pedig még inkább, hogy a csapathoz való hűségemet kérdőjelezik meg. Mert te is tudod, hogy ha valaki, akkor én tiszta szívemből szeretem a Barcát. Ráadásul képtelen vagyok felfogni, hogy minek rángatják bele a válogatott ügyébe a csapatokat. – A kapus a karjaiba zárta a törékeny női testet, a fiatal lány pedig elégedetten, hálásan simult az izmos mellkashoz. Iker közelsége biztonságot nyújtott számára, és úgy érezte, otthon van. Ikernek ugyanis megvolt az a különleges képessége, hogy akármilyen zaklatott volt is Cami, a jelenléte mindig megnyugtatta a lány. Halkan, jelentéktelen dolgokat motyogott barátnője fülébe, de nem is a szavainak a jelentése számított. A lány számára egyedül az volt fontos, hogy barátja hangját hallhassa, és amint ez megtörtént, a csalódottság és a megbántottság egy része rögtön tovaszállt belőle. Mielőtt elhúzódott volna a kapustól, halk köszönömöt motyogott, Iker pedig mosolyogva puszit nyomott Camila barna hajára. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése